Az utam nem verseny

 Ez egy olyan harc, amit nap mint nap újra végig kell vívnom.

Minden reggel felébredek, és a bizonytalanság súlya rám nehezedik – még mindig keresem, hogy merre tart az életem.
Mások már tudják, mit akarnak, már megtalálták az irányt – és ez elgondolkodtat.
Vajon én hány belső csatán estem már túl csendben, könnyek között, miközben azt ismételgettem magamnak: „Nem tudom, hová vezet ez az út.”

Néha úgy érzem, nincs is jövő.
De valami mégis továbbvisz. Valami, ami nem hagy megállni.
Talán csak a mozdulat maga. A haladás, bármilyen lassú is.
Ehhez kapaszkodom akkor is, amikor minden túl sok, és az egész világ elmosódik körülöttem.

Nem haladok olyan gyorsan, mint mások – de minden apró lépés számít nekem.
Nem vagyok még ott, ahol lenni szeretnék…
De megtanultam, hogy az utam nem verseny.
És minden, amit túléltem, valahogy mégis előre visz.