A szorongás nem látszik kívül

 A szorongás nem játék.

A legtöbb ember nem érti, milyen érzés ezzel élni. Nem kér időpontot, nem ad figyelmeztetést – egyszer csak megjelenik. Most is egy ilyen éjszakában vagyok, amikor a világ alszik, de az elmém még mindig harcol önmagával.

Akik nem tapasztalták, talán nehezen értik meg. Minden rendben lehet körülöttem, mégis hirtelen megjelenik egy érzés, hogy valami nincs rendben. Mintha az elmém el akarna hitetni velem valamit, ami talán nem is valós. Egyik gondolatból a másikba sodródom, egyik aggodalom váltja a másikat, és mire észbe kapok, már minden rosszabbnak tűnik, mint amilyen valójában.

Próbálom megnyugtatni magam, de nem mindig sikerül. A szorongás gyakran magával hozza a depressziót is. Ilyenkor hajlamos vagyok elzárkózni, eltávolodni a világtól és az emberektől. Néha még attól is félek, hogy elmondjam azoknak, akik közel állnak hozzám, mire lenne szükségem. Egyszerre érzem magam túl soknak… és mégis teljesen egyedül.

A legnehezebb része az, amikor nem találok békét a saját gondolataimban. A szorongás gyakran egész éjjel ébren tart, a kimerültség pedig másnap még nehezebbé teszi a mindennapokat. Ilyenkor könnyű azt érezni, hogy minden körülöttem szétesik.

Fontos, hogy azok, akik nem élnek ezzel, megértsék: ezt nem tudjuk egyszerűen kikapcsolni. Nem választjuk, nem akarjuk. És nem segít, ha azt mondják, túlreagáljuk vagy hogy csak nyugodjunk meg. Mi is tudjuk, hogy néha irracionálisnak tűnik… mégis nagyon valós.

A legtöbb, amire ilyenkor szükségünk van, a türelem és a megértés. Néha csak arra, hogy valaki ott legyen mellettünk. Hogy ne érezzük magunkat egyedül ebben a harcban.

Mert a szorongás ellen nem egymás ellen küzdünk… hanem együtt.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csak létezem

  Elegem van abból, hogy ilyen értéktelennek érzem magam.  Néha nem tudok mit kezdeni a saját életemmel, egyszerűen csak létezem.  Úgy érzem, minden összeomlik az életemben, és csak itt vagyok, és nézem, ahogy tönkremegy.  Már belefáradtam abba, hogy azt mondjam magamnak, hogy minden rendben lesz, lassan mindenben elvesztem a reményt.  Olyan vagyok, mint egy elszáradt virág, aki soha nem tudja, hogyan emelje fel magát.  Csak addig próbálok élni, amíg nem találok okot a folytatásra. Nehéz úgy tenni, mintha erős ember lennék, ha a szívem mélyén tudom, hogy lassan én is feladom magam.  Az élet nyomása megpróbál lenyomni, és úgy érzem, nem tehetek ellene.  Úgy érzem, napról napra értéktelenebb vagyok, és ettől olyan kicsinek érzem magam.  Néha azt kívánom, bárcsak értékesebb lennék mint ember.  Bárcsak elég jó és erős lennék.  És néha azt kívánom, bárcsak más ember lennék – valaki, aki méltóbb és boldogabb.
További információk

Ma leülök az érzéseimmel

  Az ég tiszta és kék. Hálás vagyok ma. Azonban egy részem, ami vágyakozik, belopakodik. Ez nem szomorúság és magány. És ez nagyot sóhajt. Nem tudnám megnevezni, mi volt az, de szeretném elismerni. Érezni akarom egy pillanatra. És talán addig ülök vele, amíg meg nem adja okát, hogy ma meglátogassam. Annyi érzelem van, hogy elhanyagoltam és eltemettem tavaly anélkül, hogy tudtam volna, mi az, és mi váltotta ki. Ezúttal minden bennem lévő érzést szeretnék feldolgozni. Nincs többé menekülés előle. Nincs több temetés és reménykedés, hogy hamarosan elmúlik. És lehet, hogy a nap végén nem fogom tudni, honnan jött, de akkor is büszke leszek arra, hogy időt szakítottam arra, hogy megpróbáljam felfedezni önmagam egy részét. Ahogy ígértem, ezúttal is szelíd leszek magamhoz.
További információk

Belefáradtam mindenbe

  Állandóan úgy érzem, hogy elegem van mindenből. Gyakran vágyom arra, bárcsak megállíthatnám érzéseimet. Tudom, hogy hosszú ideje fáj, de mindig igyekszem elrejteni ezt mások elől. Éjszaka gyakran sírok egyedül, amikor úgy érzem, hogy minden szétesik körülöttem. Az erőmet arra fordítom, hogy erős maradjak, és gyakran mondom magamnak, hogy ne adjam fel, de néha olyan nehéz. Vannak időszakok, amikor úgy érzem, hogy nehéz továbbmenni. Lassan elveszítem azokat a motivációkat, amiért tovább kellene küzdenem, mert úgy tűnik, a szenvedésem soha nem ér véget. Bármerre megyek, mindig kísér. Még ha becsukom a szemem, akkor is nyugtalan vagyok. Fáradt vagyok - testileg, lelkileg és mentálisan is. A lelkem mélyen kimerült. Néha megpróbálom magam vigasztalni, hogy enyhítsem a fájdalmat. Mondom magamnak, hogy talán egyszer minden rendben lesz, de egy részem reménytelennek érzi magát. Van egy részem, amely azt mondja, soha nem lesz jobb. Lehet, hogy egyszerűen nem tudom, hogyan szabadulhatnék me...
További információk