2. rész – A megtörtek szeretete

 2. rész – A megtörtek szeretete

Azt hittem, a fájdalmam elszigetel. Aztán találkoztam másokkal, akik már régóta így élnek – csendben, túlélve, mégis adva. Akik a saját sebeikből tanultak meg szeretni.

Vannak emberek, akiket a múlt darabokra tört.

És ők mégis megmaradtak kedvesnek.

Nem azért, mert nem fájt – hanem mert nem akarták továbbadni a fájdalmat.

Ők azok, akik megtanulták, hogyan ne veszítsék el önmagukat, még akkor sem, amikor mindenki más elment.

A megtört emberek

Azt mondják, a boldogtalan emberek mindent elrontanak.

De ez nem igaz.

Én láttam, mire képesek azok, akik megtörtek – ahogy reggel mégis kikelnek az ágyból, szomorúsággal a mellkasukban, mégis összeszedik magukat, és másokat bátorítanak arra, amire ők sem biztos, hogy képesek.

A megtört emberek másképp szeretnek.

Csendesebben. Mélyebbről.

Másképp figyelnek.

Mert tudják, milyen érzés, amikor senki nem marad, csak a fájdalom, és ők azok, akik mégis odalépnek, hogy ne maradj egyedül az út szélén.

Aki nem boldog, nem feltétlen rossz ember.

Lehet, csak még nem jött rá, hogyan kell élni úgy, hogy közben ne fájjon minden.

És mégis… ő lesz az, aki otthagy mindent, hogy ott legyen melletted, ha bajban vagy.

Aki kopog az ajtódon, mielőtt még kiabálnál érte.

Nem a szomorú emberek bántanak.

A neheztelés, az irigység, az önzés és a félelem rombolnak.

Azok, akik nem tudják megosztani, amijük van, mert azt hiszik, akkor nekik kevesebb marad.

A megtört emberek nem így működnek.

Ők a saját sebeikből tanultak szeretni.

A maradék erejükből adnak neked.

Csak hogy ne ess össze.

Én is összetörtem már olyanokat, akiknek közben a saját fájdalmuk is épp elég lett volna.

És ők mégis ott voltak.

Megöleltek.

Nem szóltak – csak a jelenlétükkel gyógyítottak.

Ismerem őket.

Szeretem őket.

És néha…

Én is közéjük tartozom.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csak létezem

  Elegem van abból, hogy ilyen értéktelennek érzem magam.  Néha nem tudok mit kezdeni a saját életemmel, egyszerűen csak létezem.  Úgy érzem, minden összeomlik az életemben, és csak itt vagyok, és nézem, ahogy tönkremegy.  Már belefáradtam abba, hogy azt mondjam magamnak, hogy minden rendben lesz, lassan mindenben elvesztem a reményt.  Olyan vagyok, mint egy elszáradt virág, aki soha nem tudja, hogyan emelje fel magát.  Csak addig próbálok élni, amíg nem találok okot a folytatásra. Nehéz úgy tenni, mintha erős ember lennék, ha a szívem mélyén tudom, hogy lassan én is feladom magam.  Az élet nyomása megpróbál lenyomni, és úgy érzem, nem tehetek ellene.  Úgy érzem, napról napra értéktelenebb vagyok, és ettől olyan kicsinek érzem magam.  Néha azt kívánom, bárcsak értékesebb lennék mint ember.  Bárcsak elég jó és erős lennék.  És néha azt kívánom, bárcsak más ember lennék – valaki, aki méltóbb és boldogabb.
További információk

Ma leülök az érzéseimmel

  Az ég tiszta és kék. Hálás vagyok ma. Azonban egy részem, ami vágyakozik, belopakodik. Ez nem szomorúság és magány. És ez nagyot sóhajt. Nem tudnám megnevezni, mi volt az, de szeretném elismerni. Érezni akarom egy pillanatra. És talán addig ülök vele, amíg meg nem adja okát, hogy ma meglátogassam. Annyi érzelem van, hogy elhanyagoltam és eltemettem tavaly anélkül, hogy tudtam volna, mi az, és mi váltotta ki. Ezúttal minden bennem lévő érzést szeretnék feldolgozni. Nincs többé menekülés előle. Nincs több temetés és reménykedés, hogy hamarosan elmúlik. És lehet, hogy a nap végén nem fogom tudni, honnan jött, de akkor is büszke leszek arra, hogy időt szakítottam arra, hogy megpróbáljam felfedezni önmagam egy részét. Ahogy ígértem, ezúttal is szelíd leszek magamhoz.
További információk

Belefáradtam mindenbe

  Állandóan úgy érzem, hogy elegem van mindenből. Gyakran vágyom arra, bárcsak megállíthatnám érzéseimet. Tudom, hogy hosszú ideje fáj, de mindig igyekszem elrejteni ezt mások elől. Éjszaka gyakran sírok egyedül, amikor úgy érzem, hogy minden szétesik körülöttem. Az erőmet arra fordítom, hogy erős maradjak, és gyakran mondom magamnak, hogy ne adjam fel, de néha olyan nehéz. Vannak időszakok, amikor úgy érzem, hogy nehéz továbbmenni. Lassan elveszítem azokat a motivációkat, amiért tovább kellene küzdenem, mert úgy tűnik, a szenvedésem soha nem ér véget. Bármerre megyek, mindig kísér. Még ha becsukom a szemem, akkor is nyugtalan vagyok. Fáradt vagyok - testileg, lelkileg és mentálisan is. A lelkem mélyen kimerült. Néha megpróbálom magam vigasztalni, hogy enyhítsem a fájdalmat. Mondom magamnak, hogy talán egyszer minden rendben lesz, de egy részem reménytelennek érzi magát. Van egy részem, amely azt mondja, soha nem lesz jobb. Lehet, hogy egyszerűen nem tudom, hogyan szabadulhatnék me...
További információk